Óriási sikereket ér el a Trophy-rendszer az izraeli háborúban (VIDEÓ)
A felvételen jól látható, hogy a Hamász páncéltörő lövedéket lőtt ki a tankra, de az még a levegőben megsemmisült.
A kutatás nem csak a francia társadalom megosztottságra mutat rá a kérdésben, hanem arra is, hogy a muszlim kisebbség véleménye jelentős mértékben eltér a többségi társadalom véleményétől.
A The Algemeiner által leközölt friss közvélemény-kutatás szerint a francia muzulmánok majdnem fele úgy véli, hogy az október 7-i Hamász-pogrom „az elnyomás elleni ellenállás aktusa” volt, míg majdnem minden ötödik kifejezte együttérzését az atrocitások iránt – derült ki a francia vezető közvélemény-kutató, az Ifop hétfőn közzétett új felméréséből.
A felmérés összehasonlította a francia muzulmánok álláspontját az izraeli-palesztin konfliktusról a francia lakosság általános véleményével, jelentős különbségeket tárva fel a Hamász megítélésében.
Arra a kérdésre, hogy jelenleg együttérzékenek-e a Hamásszal, a válaszadók 19 százaléka válaszolt igennel, míg az általános népesség körében erre mindössze három százalék felelt igennel.
A muszlim válaszadók többsége, 56 százaléka azt mondta, hogy nem támogatja de nem is ellenzi a Hamászt, további 25 százalékuk pedig elutasította. A lakosság körében az emberek 54 százaléka nyilvánította ki ellenszenvét a Hamász iránt, míg további 43 százalékuk a kérdésben semleges álláspontot foglalt el.
Amikor arra kérték őket, hogy jellemezzék a Hamász atrocitásait, a muszlim válaszadók 45 százaléka „gyarmatosítással szembeni ellenállásnak” minősítette őket azokat. További 26 százalékuk nevezete „háborús bűnnek” az október 7-i atrocitásokat, további 29 százalék pedig „terrorcselekményeknek”, ami többé-kevésbé egyenlő megoszlást jelez a megkérdezett muszlimok között.
A francia lakosság 90 százaléka „háborús bűnként” és „terrorcselekményként” értelmezte az október 7-i atrocitásokat.
A muszlim válaszadók további 62 százaléka mondta azt, hogy Izrael katonai válasza Gázában „etnikai tisztogatásnak” minősül, szemben a lakosság 38 százalékával.
Amikor a francia kormány álláspontjáról kérdezték, a muszlimok egyértelmű többsége – 58 százaléka – úgy vélte, hogy Emmanuel Macron elnök kormánya szimpatizál Izraellel, szemben a lakosság 20 százalékával. Hasonló eltéréseket tártak fel a médiatudósításokra vonatkozó kérdésben is: a muszlimok 67 százaléka mondta azt, hogy a francia média inkább Izraellel szimpatizál, szemben az általános népesség 38 százalékával.
A Hamász szimpatizánsainak demográfiai megoszlása a francia muszlimok körében azt mutatta, hogy a 50 év alattiak 25 százaléka támogatta a terrorista csoportot, ez az arány 53 százalékra emelkedett az 50 év felettiek körében. A 41 és 25 év közötti muszlimok átlagosan 49 százaléka válaszolt hasonlóan.
Jelenleg körülbelül hatmillió muszlim él Franciaországban.
***
Ezt is ajánljuk a témában
A felvételen jól látható, hogy a Hamász páncéltörő lövedéket lőtt ki a tankra, de az még a levegőben megsemmisült.
Nyitókép: Telmo Pinto / SOPA Images / LightRocket via Getty Images
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.